Valóság vagy álom?!

Az elmúlt napokban több ezer levelet küldtem ki az Éjféli Kiáltás Misszió baráti kör tagjainak.

Arra kértem őket, hogy a közelgő Holokauszt megemlékezésünk anyagi terheinek viselésében segítsék és támogassák missziós munkánkat.

De, nem várt eredmény fogadott, szinte senki sem válaszolt, anyagi támogatásról pedig szó sem esett. Mindösszesen két, azaz kettő ember adott összességében említésre is alig méltó összeget. (Persze a sok kicsi sokat jelentene).

Elgondolkoztatott, hogy vajon én rontottam el valamit, nem tudtam elmondani úgy a kérésemet, hogy azt az emberek, testvérek jól értsék? Vagy az emberek szeretete hidegült el- de ennyire?

Ma reggel azonban arra jöttem rá, hogy a baj az, hogy: zsidókról szóló megemlékezésről beszélek. Az emberek szeretete kihűlőben van a zsidósággal szemben. Kihaltak az irgalmas szamaritánusok.
Napjainkban (is) divat mindenért a zsidókat támadni, okolni.

A Biblia azt mondja, hogy az utolsó időkben „meghidegül a szeretet”, Mindenki Izrael ellen fog állást foglalni és egy össznépi támadásnak lesznek célpontjai. Az „utolsó barátok” egyike, a nagy Amerika is kezd kihátrálni Izrael mögül. Barátok nélkül maradnak! Mi, akik magunkat keresztényeknek valljuk, nekünk hol a helyünk! A hátrálók vagy a barátok között? A negyvenes évek, háborús időszakában alig akadt egy-két mártírságot is vállaló keresztény, akik bátran kiálltak, ha kellett az életük árán is, hogy megmentsenek egy-egy zsidó életet. Ők (a zsidók), ma örök emléket állítottak ezeknek a (tényleg) csak a kötelességüket vállaló embereknek. Izraelben az Igazak-kertjében ott állnak a névtáblájuk, fákat ültetve és ápolva szeretettel azoknak emlékeit.

De ma, már nincsenek irgalmas szamaritánusok? Csak papok, akik átmentek az út túlsó oldalára? Vagy, csak olyan vándorok, akik átléptek a megvert, kifosztott ember felett? Ma Izraelben emlékhely lett az Irgalmas Szamaritánus vendégfogadó. Néptelen környék, a sivatag kopár kietlen vidékén. Utolsó ott jártamkor rajtunk kívül nem volt ott senki. Ma a képzeletemben milliók vonulnak arra, rablók, papok, gazdagok, könyörtelenek, szívtelenek ÉS mind átlépi a megvert, útszélen hagyott zarándokot.

Vajon tényleg itt tartunk? Vajon tényleg mindnyájan elhagyjuk egyen-egyenként zsidó barátainkat? Vagy csak én látok ilyen sötét jövőt.

Óh bárcsak így lenne!

Barátaim, ébredjetek, fel - szólnak a vészharangok. Tudom a thermo ablakok jól zárnak, de ha a bezárt ablakok által a külvilág zaját kizáró, belső szobátok némaságán túl, még a füleiteket is bezárjátok, Isten sem könyörül rajtunk!

Engem meg addig, míg halló füleket nem kapunk valamennyien, Isten beszéde vigasztal: «De hála az Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által» (1Kor 15.57) Ámen. (NE)